Végre egy klasszikus teljesítménytúra! A két gyerekkel hármasban indulunk el, szerencsére nem kell túl korán kelni, és még a nyári forgalom sem érződik az M7-esen, így viszonylag eseménymentesen fél 10 tájban parkolunk le, a rajt helyszínét biztosító Krista portától nem túl messze, a vásártér közelében. A környéken mindenhol kihelyezett megállni tilos táblák okoznak egy kis fejtörést, de aztán elolvasom, hogy a korlátozás csak piacnapokra vonatkozik. A hosszabb távon túrázók autói mindenesetre alaposan megtöltötték a környék utcáit.

A porta kertjébe beérve először a térképes standot őrző Máté Istvánt üdvözölhetem, majd nagy meglepetésemre Vándor Csillag is előkerül a rajtasztal mögül, végül Andrew79 jelenik meg két gyerekkel. Az enyéim tesztelik a kihelyezett rajtszörp-kínálatot (bodza, akác, citromfű), addig én elintézem a papírmunkát és a mosdót, majd 9:50-kor nekivágunk Ságvár utcáinak.

Néhány kanyarral el is hagyjuk a várost, az útvonal követését a pontos útvonalleítás és a szalagozás segíti egy darabig, majd a falu utolsó utcáját elérve a kiválóan felfestett sárga sáv jelzésre csatlakozunk rá, egy kis lejtő után a mai nap első alkalommal kelünk át a Jaba-patak hídján, és indulunk fel egy dombra, egy látványos mélyúton keresztül.

Az érdekes elnevezés egy, a löszfalba vájt barlangszerű alagutat jelöl - a története olvasható egy kihelyezett táblán is, de elég homályos az eredete, csak elbeszélések maradtak fenn róla. A lényeg mindenesetre, hogy valószínűleg a "hegy" két oldala között szerették volna az építtetők a szekerek közlekedését megkönnyíteni. A jópofa látványosság feldobja a hangulatot, csakúgy, mint az azt követő keskeny ösvény, majd kisvártatva megérkezünk a hangulatos pincéhez, amelynek kertjében az első ellenőrzőpont pihen (2,3 km). A kedves személyzettől vizet, szörpöt, édes és sós kekszet vételezhetünk, majd indulunk tovább az immár eléggé napsütötte útvonalon, a második Jaba-hídon átkelve, majd szántóföld- és erdőszéli szekérutakon. Az akácvirágzás nagy sebességre kapcsolt, elképesztő a virágfürtök felől érkező zümmögés hangereje - jó étvágyat!

Nemsokára elérünk a 115, 20 és 10 kilométeres távok elágazását jelző táblát, mi itt az utóbbit követkve balra fordulunk, és a túra "legkomolyabb" emelkedőjének látunk neki. Végre újra egy hűs erdőben kanyargunk felfelé, jól esik az árnyék, mert dél felé közelít lassan az idő. Némi izgalmat jelent az emelkedő közben, hogy itt egy jó kilométeres szakaszon a 20 km-es táv teljesítői szembejönnek, de szerencsére a keskeny, meredek, csúszós szakaszon pont egyedül vagyunk. Az emelkedő második harmada táján elérjük a második ellenőrzőpontot (5,0 km), ami a Betyár-barlangnál, másnéven a 12-es szobánál található. A gyerekek alá is merülnek a barlangászatban, felfedezik a löszbe vájt, 12 kisebb-nagyobb helyiségből álló, egykor talán a betyároknak helyet adó barlangrendszert, majd miután kijöttek, indulunk is tovább. Még néhány perc emelkedő következik, amíg elérjük a túra legmagasabb pontját, a csúcs közelében egy alkalmas fatörzsre leülünk egy gyors tízóraira.

Ezután a túrának egy szép, de kevésbé izgalmas része következik, egy rövid szalagozott szakasszal elérjük a dózerúton futó piros kereszt jelzést, majd nemsokára meg is érkezünk a harmadik, egyben utolsó ellenőrzőponthoz (8,0 km), a Landor-hegyi pihenőhöz, ahol kedves pontőrök árnyékos paddal és vízzel kínálnak. Mindkettővel élünk is, persze csak mérsékelten, hiszen van még hátra a túrából. Szerencsére nem ezen a napsütötte széles úton kell a városig haladni, hanem egy kanyarban váratlanul egy kis ösvényre vezet a jelzés, ami egy igen látványos szurdok-szakaszban folytatódik. Ezen lesétálva végül mégis elérjük újra Ságvár szélső házait, ahol az utcákon egy-két kanyart megtéve meg is érkezünk a Krista-portán berendezett célba.

Még a díjazás átvételénél is fontosabb az ifjúságnak, hogy beszerezzek egy üveggel az itt árusított bodzaszörpből, aztán megkapjuk a kitűzőket, meg egy-egy Balaton szeletet, és lehet zsíros és lekváros kenyereket is enni - utóbbiból csak kóstolót fogyasztunk, mert vár ránk a nap második fele, amikor a közelben lakó rokonokat látogatjuk meg.

Fiam szerint "ez volt a legjobb teljesítménytúra, amin mostanában voltam" - és nem tudok nem igazat adni neki. Köszönjük!