2024.07.23 - Thaiföld 2. nap

Bár általában magam szeretem szervezni az utazásokat, programokat, néha érdemes lehet kivételt tenni és vezetőre bízni magunkat. Jó ötletnek tűnt az első teljes (még mindig azért ismerkedős) napot profi társaságban tölteni, ezért megkerestem a Bangkok Charlie művésznéven dolgozó úriembert, aki mintegy két évtizede kinn él már, és kiscsoportos túrák, programok szervezésévbel foglalkozik, thai feleségével közösen, elsősorban magyar célközönségnek. Úgy találtam rá, hogy a felkészülés közben az ő blogján, illetve az általa szervezett facebook csoportban is sok hasznos infót, tippet találtam az utazáshoz, így pár nappal érkezés előtt megkérdeztem, hogy abban a pár napban, amit Bangkokban töltünk, milyen túrái lesznek, és a gyors válasza után ezt a programot választottuk.

Viszonylag korai kelés volt, bár ez az időeltolódás miatt talán teljesen mindegy is volt, mindenesetre az előző esti bevásárlásból gyorsan megreggeliztünk, és 7:45-kor találkoztunk vezetőinkkel a hotel előcsarnokában. A parkolóban egy kényelmes kisbusz várakozott, amibe be is fészkeltük magunkat. Egy jó félóra utazás után megérkeztünk a helyi Hilton hotelhez, ahol egy másik család szállt be az autóba, majd nekivágtunk a kb. egy órás útnak a nap első célpontja, a Mae Klong Market felé. Ez a piac egy, a helyiek által is bőven látogatott klasszikus piac, elektronikától a zöldség-gyümölcsön, halakon, húsokon át a ruhákig mindent lehet kapni, amit csak szeretnél. Ez önmagában is elég érdekes, de ami a turisták számára a fő nevezetesség itt, hogy a piac - helyhiány miatt - annyira elterjeszkedett, hogy keresztül szeli egy vasútvonal, ahol napi négy pár személyvonat közlekedik. Természetesen a programot úgy időzítették vezetőink, hogy szemtanúi lehessünk az egyik áthaladásnak.

A vonat elhaladása után visszasétáltunk kisbuszunkhoz, és indultunk tovább. Rövid buszozás után egy kókuszfarmnál álltunk meg, ahol meg lehetett nézni, hogy hogyan készül a kókuszcukor, lehetett kóstolni kókuszpálinkát, illetve - szintén az egész út alatt legolcsóbban, 20 bahtért - friss lehetett vásárolni. Lehetőségünk volt megnézni egy hagyományos thai lakóházat is belülről - ide csak mezítláb volt szabad bemennünk. Az európai szemnek elég üresnek tűnt a ház, kevés bútorral, tárggyal, eszközzel. Egy jó félórát töltöttünk itt, majd mentünk is tovább a nap másik fő műsorszáma felé, ami pedig az úszó piac volt.

Elérve a parkolót motorcsónakba (longtail boat) szálltunk, és - persze vezetőnkkel és egy csónakvezetővel - nekivágtunk a csatornarendszernek, ami átszövi a környéket, és a vízen a csatorna mentén lakók üzemeltetnek piacot, és a hajókból lehet vásárolni a parton lévő üzletekből, illetve van néhány árus - főleg zöldség, gyümölcs, étel - akik maguk is hajóról árusítanak. Tettünk egy jó nagy, kb. egy órás kört, sajnos a hajó elég kényelmetlen volt, főleg magasságom miatt, valószínűleg máshogy kellett volna elhelyezkedni, de majd legközelebb. Néha megálltunk egy-egy árusnál, gondolom a csónakosunk cimborái, de itt nem vágytunk semmi vásárlásra, inkább csak élveztünk a csónakázást és lestük a forgatagot. Kívülről haladtunk befelé, a külső részeken kellemesen szellős volt a terület, a "központban" meglehetősen bedugult a csatorna, szerencsére ezen a részen hamar átjutottunk. Charlie felesége vett nekünk egy árusnál banánlevélben párolt banános rizst, nem tudom, mi a neve, illetve előre megvettünk ebéd utánra a desszertünket, az első thaiföldi mangós ragacsos rizsünket. Az egy óra elteltével kikötöttünk egy étterem közelében, ahol a parton lehetett leülni és rendelni, és a kikötött hajókon gyorsan elkészítették a finom thai egytálételeket, én talán pad thait ettem, de mindenki talált kedvére valót.

Ebéd után hazafelé indultunk, jó másfél óra utazás várt ránk a szállásig. Menet közben még volt egy fakultatív programpont, a másik család szeretett volna mindenképp részt venni, így mi is csatlakoztunk, őszintén szólva talán ez az egyetlen olyan élményem az egész utazásunk során, ami kicsit visszásnak tűnik nekem.

Egy tigris menhelyről van szó, ami azzal különbözteti meg magát a kereskedelmi célú, tigriseket abuzáló szórakoztató helyszínektől, hogy nem kötözik meg az állatokat, nem nyugtatózzák be őket, hanem máshonnan mentett, illetve fogságban született tigriseket gondoznak, viszonylag nagy kifutókban, de persze ezek nyilván a vadon élő tigrisek területének töredékét nem érik el. Nem tudom, hogy tényleg ez-e nekik a lehető legjobb megoldás, de ez van. Úgy lehet csak bemenni, hogy különböző csomagokat vásárol az ember elég borsos áron. Mi persze a legalapabb csomagot választottuk, amiben lehetett választani egy tigris etetését (rácson kívülről), vagy egy tigrissel való fotózkodást, profi fotóssal, az összes elkészült képet megkapja a látogató digitálisan, és egyet papíron is. Igazából nekem az is bővel elég lett volna, ha bemehetünk csak megnézni a tigriseket, de ilyen "opció" nem volt. Állítólag a teljes bevételt az állatok gondozására, etetésére, a körülmények fejlesztésére fordítják.

Így hát megvettük a belépőt, bementünk, Palkó az etetést választotta, mi többiek pedig bementünk a kifutóba a tigrisekhez. Azért egyedi élmény volt az óriásmacskák mellett állni, megérinteni őket, a gondozók közben csirkemellel etették őket, illetve kintről szórakoztatták őket mindenféle zörgős tárgyakkal, erőszakot nem tapasztaltunk egyáltalán, mindenki kedves és szelíd volt a színfalak előtt. A gyerekeknek nagyon nagy élmény volt, én azért rosszul éreztem magam utána, meg azóta is, ha rá gondolok. Ki tudja, hol az igazság? Azért iderakok két képet emlékül a százból, reklámozni nem fogom őket azért.

Tigrisezés után már csak a hazaút volt hátra. Búcsút vettünk vezetőinktől, igazán jól szervezett nap volt, tele élményekkel, szuper vezetéssel, úgyhogy aki szereti az ilyesmit, mindenképp ajánlom, hogy keresse meg Bangkok Charliet.

A szálláson némi pihenőt tartottunk, majd felkerekedtünk, hogy vacsorát keressünk. Azért, hogy találjunk mindenkinek - a konzervatívabb ízlésű gyermeknek is - kedvére való vacsorát, egy közeli plázát néztem ki, három megállót kellett menni az MRT nevű magasvasúttal, aminek megállója kb. 10 perc sétára volt a szállástól. Így legalább végre kipróbálhattuk ezt is! Sajnos pont csúcsidőben utaztunk (az előző napi munkaszüneti napos hétfőhöz képest megtöbbszöröződött az autók és a gyalogosok, utasok száma is). A megállóban automatánál próbáltam jegyet venni, de ott csak érmével lehetett volna fizetni, a pénztárban kártyát meg csak 200 baht felett fogadtak el, négyünknek a jegy 112 baht volt (erre pontosan emlékszem, mert a következő napokban sokszor vettem még ilyet), de azért sikerült megvenni és elutaztunk a Siam Centerbe. Itt egy minden képzeletet felülmúló méretű óriási ételudvar volt az alsó szinten, úgyhogy nem maradt senki éhen. (Nem csak édesség volt, csak a rendes vacsorát itt is elfelejtettem lefényképezni.) Vacsora után irány MRT-vel a szállás, és alvás, hiszen másnapra sem egész napos henyélést terveztünk.