2024.07.25. - Thaiföld 4. nap

Másnap borongós, esőcsepergős reggelre ébredtünk. Egy lazulósabb napot terveztünk, különösebb tervek nélkül. Egy közeli, nyugati konyhával rendelkező reggelizőben kezdtünk, hogy Grétinek is legyen valami kedvére való - nem volt rossz, de a két alkalom közül, amit a 3 hetes út során sajnáltam, hogy kiadtunk pénzt érte, az egyik ez volt - nem volt semmi extra, de cserében helyi viszonylatban nagyon drága volt, kb. mint Budapesten akármelyik felkapott reggeliző. Többet nem is mentünk hasonló helyre.

Mindenképp szerettünk volna felmenni a város legmagasabb épületére, a többiek még nem voltak ilyen helyen - ráadásul a Mahanakhon torony mintegy 10 perc sétára volt a szállásunktól. Megvettem online a jegyet, hogy ne kelljen sorban állni, meg valamivel talán olcsóbb is volt - hát előbbi miatt nem kellett aggódnunk, mert az idő miatt nagyon kevesen szerettek volna felmenni. A táskánkat beraktuk a csomagmegőrző szekrénybe és pillenatok alatt átivzsgáltak minket a fémkereső kapunál, s már mehettünk is a lifthez. A felvonó kb. 60 másodperc alatt ér fel a hetvenegyedik emeletre, a fülke belső felületét ledfal borította, amin valami rajzfilm ment ezalatt, gondolom, hogy az utasok figyelmét elterelje a gyorsulásról. 

Ennek a gyorsliftnek egy zárt emeleten van a végállomása, itt padlóig érő üvegfal, egy kicsi és nyilván drága kávézó, és egy ajándékbolt fogadja a látogatókat. Alaposan volt időnk kigyönyörködni magunkat a kilátásban, a legfelső, nyitott kilátóteraszra egyelőre nem lehetett felmenni a csepergő eső és a viharveszély miatt.

Egy szűk óra várakozás után bemondták, hogy megnyitották a felső emeletet (kettővel feljebb), ide egy lassú panorámalifttel vagy egy  körül kanyargó csigalépcsőn lehetett feljutni, mi utóbbit választottuk, és a tetőt is alaposan körüljártuk. Egyetlen "élményelemet", az üvegpadlójú skywalkot nem lehetett kipróbálni a nedvesség okozta balesetveszély miatt - de ezt én személy szerint annyira nem is bántam.

Miután befejeztük a nézelődést, a gyerekek még kaptak egy-egy apró szuvenírt, egy legószerű elemekből megépíthető mini Mahanakhon tornyot, aztán távoztunk a magasvasút közeli megállója felé. A tegnapi útvonalon ismét elmentünk a kikötőbe, ott pedig - mivel ma kevesebbet terveztünk utazni - nem a napijegyes Blue line, hanem a több helyen megálló, kisebb, sűrűbben járó és olcsóbb (14 baht / fő / út) Orange line-t választottuk. Ezzel is hamar megérkeztünk a Királyi Palota közelébe, ahol egyre jobban elkezdett esni az eső, így vettünk minenkinek egy-egy nylon esőkabátot (amit a gyerekek később kukászsáknak neveztek), majd beültünk egy kis, főleg helyiek által látogatott, és egy thai család által üzemeltetett étterembe ebédelni - autentikus volt, viszonylag olcsó és finom. Ebéd után nekivágtunk a Királyi palota felfedezésének, hosszasan kerestük a bejáratot különböző táblák nyomán, de nem találtunk sehol nyitva lévő bejáratot. Nemsokára az aluljárószinten lévő óriási csarnokba tévedtünk, miközben a mosdót kerestük, és ott találtam egy információs pultot. Ahol közölték, hogy ma nem látogatható a királyi palota - csak másnap, akkor is csak délelőtt. Úgyhogy ez most kimaradt, talán legközelebb. Legalább kívülről elsétáltunk a kerítése mellett, szépen fel volt díszítve sárga virágokkal, talán a király közelgő születésnapjának tiszteletére.

Utunkat a közeli másik nevezetesség, a Fekvő Buddha és a környező templomterület (Wat Pho) felé irányítottuk, egy jó negyedóra sétával meg is érkeztünk a bejárathoz, ez szerencsére nyitva volt - annak ellenére, hogy a Királyi palota bezárt főbejáratánál várakozó tuktukosok ennek ellenkezőjéről próbáltak meggyőzni. Némi csekély belépőt kellett fizetni, de az eső miatt nem voltak túl sokan, oda lehetett hamar férni mindenhová. Megnéztük a szép kertet, a szép templomokat és magát a Fekvő Buddhát is. Érdekes látványosság volt mind. Miután befejeztük, visszaindultunk a szállásra, mert az idő sem volt túl fényes, másnap pedig már Bangkok elhagyására készültünk.