2024.07.26. - Thaiföld 5. nap

Viszlát, Bangkok és üdv, Chiang Mai!
(Chaktuchak market és park, éjszakai vonat)

A délelőtt közepe tájára sikerült végezni a csomagolással, és elköszönni első thaiföldi szállásunktól. Bár a vonatunk csak este indult, úgy döntöttünk, hogy mivel az állomás elég messze fekszik a városközponttól, meg amúgy is ki kell költözni, legegyszerűbb, ha átcuccolunk az állomásra, és ott fedezzük fel a környéket. Meg is jött az appon rendelt Bolt autónk, és egy jó negyven perc alatt ki is értünk a Krung Thep Aphiwat nevet viselő vadonatúj, gigantikus állomásra - ezt a közelmúltban nyitották meg, és egyelőre az óriási kapacitásainak szemmel láthatóan csak a töredékét használják ki, de nagyratörő tervek vannak a jövőre nézve.

Némi séta után megtaláltuk a csomagmegőrző automatákat, a három táskánk két rekeszbe befért (telefonszámot meg PIN kódot kellett megadni a záráshoz és a nyitáshoz), majd hívtunk egy újabb autót, hogy a légvonalban nem túl messze lévő, de a nagyon sok sávos utak és autópályák túloldalán lévő Chacktuchak piac egyik bejáratához vitessük magunkat. Mint kiderült, ez egy hétvégi piac, de péntek lévén már részlegesen nyitva volt, óriási nagy, több teljes utcányi területen helyezkedik el. Beszereztünk néhány apróságot (útlevéltokot, szuvenírt, fűszerkeveréket stb.), majd az egyik ételudvar-féleségben leültünk ebédelni, korrekt thai ebédet kaptunk gyorsan, normális árakon (kiszolgálással). Miután végeztünk az ebéddel, elkezdett esni az eső, úgyhogy fedett helyet kerestünk. Az egyik utcában egy több emeletes épület is található, ez is tele mindenféle üzlettel, ide mentünk be. Az épületben tucatnyi masszászsziget is található, ezek egyikénél rábeszéltek minket kis masszázsra, Panni láb-, én meg hátmasszázst kértem, fél-fél órásat, addig a gyerekek is kényelembe tudták magukat helyezni a kényelmes székeken.

Masszázs után eljött az ideje, hogy meglátogassuk a közeli szép nagy parkot, a bejárathoz rövid sétával vezetett az út. Kellemes oázis ez a park a nagyvárosi forgatagban, elég sok ösvénnyel, sétaúttal. Valójában három park "olvadt egybe" ezen a területen, különböző stílussal, növényzettel és közönséggel rendelkeznek. Jó két órát sétáltunk, de még a harmadát sem fedeztük fel. Több helyen őrzött (fizetős) vagy őrizetlen (ingyenes), de minden esetben makulátlanul tiszta nyilvános WC is útba esett, a rengeteg padról, több tavacskáról nem is beszélve. Meglátogattunk egy madárvártának épült tornyot is.

Közeledett a vonatindulás ideje, ezért a park túlvégén lévő kijárathoz sétáltunk, ez bizonyult a népszerűbb, forgalmasabb negyednek (illetve a munkanapnak is vége lett lassan), ezért itt már egészen sok ember volt. Hívtunk egy taxit, a növekvő dugó miatt egészen sokat, vagy húsz percet kellett várni, de így is időben kiértünk az állomásra. Első feladat volt, hogy a csomagot visszaszerezzük a csomagmegőrző automatából, ehhez beírtam a telefonszámomat és a PIN kódot amit megadtam, kifizettem az őrzési díjat... és ki is nyílt a két általunk használtbó az egyik tároló. De hol a másik? Beadtam újra a telefonszámomat, csomag nem található. Szolid pánikban bekapcsoltam a magyar SIM kártyámat, és próbáltam elérni a megadott ügyfélszolgálati számot, közben Panni élőerős segítségért ment az infó pultba. Elég hamar meg is jött a hölgy, aki közben már vonalban volt a segítséggel, és valaki be is lépett távoli eléréssel az automata termináljára. Szerencsére én voltam az egyetlen, aki aznap magyar mobilszámot adott meg, ezért hamar megtalálták a problémát: ami az volt, hogy elgépeltem a számomat, kétszer is... Mindenesetre sikerült a cuccunkhoz hozzájutni, ezután kerestünk némi vacsorát meg nasit a vonatra, és vártuk a beszállást. Elég hasonlóan megy itt a beszállás, mint a repülőtéren, az aluljárószinten lehet várakozni rengeteg széken, a beszállás a vonatba indulás előtt 20 perccel kezdődik a megadott egy db kapunál. Itt ellenőrizték a jegyeket, és mehettünk fel mozgólépcsőn a peronszintre. Itt a dízelmozdony elég sűrű füstött csinált a fedett állomás légterében, így gyorsan megkerestük a kocsinkat és beszálltunk.

Erre az útra csak másodosztályú jegyet sikerült venni, mert az első osztály betelt egy fél óra alatt az árusítás kezdetétől számítva. A távolsági vonatokra indulás előtt 90 nappal lehet jegyet venni, úgy tapasztaltam, hogy nálunk valamikor éjszaka lesz elérhető, fel is ébredtem akkor a jegyvásárláshoz, jó fél óra késéssel - és már csak a másodosztály maradt. Sebaj, legalább kipróbáltuk ezt is, nem ellenkezett senki. A kocsiban (1000 mm-es nyomtávú vasút!) kb. 40 hálóhely lehetett egy légtérben, két szinten. Beszálláskor nappali konfiguráció fogadott minket, azaz az egymás feletti ágyak helyett két-két ülőhelyre tudtunk leülni, csomagokat elhelyezni. Ezek egészen kellemesen széles, kényelmes székek voltak. Mivel odakint ekkor már sötét volt, sokat nem láttunk.

Kábé egy órával indulás után jött a hálókocsi-gondnok, aki megágyazott szépen sorban minden ágyon: a alsó üléseket ledöntötte, fentről levette a matracot és rárakta az ülésekre, kaptunk lepedőt, párnát, paplant (tiszta, illatos volt minden), majd a felső ágyon is megágyazott, végül függönyt szerelt fel az ágyakhoz. Mivel elég fáradtak voltunk (meg mást amúgy se nagyon lehetett csinálni), le is feküdtünk, némi variálás után a lányok a felső, a fiúk az alsó ágyon kötöttek ki. Bár viszonylag zajos volt a vonat, és a fényeket se kapcsolták le, a függöny azért sötétített valamennyit, úgy 11 óra felé, egy kis olvasgatás után elringatott a vonat, éjjel egyszer vagy kétszer ébredtem csak fel rövid időre, a többiek is elég tűrhetően aludtak.

Reggel 6 körül a pirkadatra ébredtem, még a legtöbben aludtak, így nyugodtan csodálhattam befüggönyzött kuckómból a szép hegyek között kanyargó vonatból az erdőkkel, mezőkkel tarkított tájat. Összevetettem a menetrendünket a térképen elfoglalt pozíciónkkal, és kiderült, hogy egy jó óra késésben vagyunk, amit most egyáltalán nem bántam. Jött a büfés hölgy kávét árulni, vettem is tőle egy pohárral, és bámultam ki az ablakon. Egy erdő közepén lévő állomáson többen leszálltak komoly túrafelszereléssel, a turistatérképet nézve láttam, hogy jó kis túracélpontok vannak a környéken. Lassan a többiek is felébredtek, csatlakoztak, majd jöttek az esti ágyazás fordítottját megcsinálni, így az utolsó egy-másfél órát újra a székeken ülve tölthettük. Lehetett reggelit is rendelni a büfékocsiból, amit kihoztak a székeinkhez. Aztán egy jó ötven perc késéssel meg is érkeztünk az ország északi részének talán legismertebb városába, Chiang Maiba, annak is a viszonylag kis, néhány vágányos vasútállomására, és Thaiföldre érkezésünk óta először, a nap is kisütött, nem is akárhogy.

Page updated

Google Sites

Report abuse